Ez a legolcsóbb téli anti-depri recept – egyetlen forintodba sem kerül!

0 Shares
0
0
0

Körülbelül 10 évvel ezelőtt történt. Észrevettem magamon, hogy november első hetétől kezdődően megváltozott az aktivitásom. Nem volt kedvem találkozni a barátaimmal, kevesebbet szerettem volna dolgozni, reggelente alig bírtam kimászni az ágyból. A kedvesem által készített isteni kávé sem segített. Akkoriban nem tudtam, milyen sok nő vágyik arra, hogy legyen egyáltalán egy édes férfi az életében, aki reggel kávét főz neki! Emiatt nem is tudtam értékelni ezt a fajta kényeztetést! Óriási hibát vétettem, persze erre csak évekkel később jöttem rá!

Szóval visszatérve a reggeli nyűgösségre….a téli hónapokban úgy éreztem, mintha kihúzták volna alólam a talajt! Ez a furcsa érzés egészen január végéig elkísért, sőt, ha jobban végiggondolom a történteket, a helyzet január 1 és 31 között egyre rosszabb lett.

Semmihez nem volt kedvem, legszívesebben ki sem mozdultam a lakásból. Nem érdekelt a forró csokizás a barátnőkkel, vagy a vasárnap délelőtti korizás, amit pár évvel azelőtt még imádtam. Csak számoltam a napokat és azt vártam, hogy végre március 1-ét mutasson a naptár. Ha pedig valaki megkérdezte, melyik a kedvenc hónapom vagy évszakom, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy a július – majd gyorsan hozzátettem, hogy a telet azonnal és végérvényesen törölném a naptárból. Egyik kedvenc elfoglaltságom az volt, hogy gyönyörű, pálmás tengerpartokról és ázsiai országokról készült képeket nézegettem és többször megfordult az emigrálás gondolata a fejemben!

Akkoriban fogalmam sem volt arról, hogy létezik az úgynevezett szezonális depresszió! Hogy micsoda? A depresszió szót értem, de mi lehet az, hogy szezonális? Én csak a szezonális gyümölcsök kifejezést ismertem (mindig is azt az elvet vallottam, hogy az éppen akkor termő, a szezon adta gyümölcsöket és zöldségeket fogyasszam az import műzöldség helyett).

Munkámnak köszönhetően most már nagyon jól tudom, hogy létezik ez a fajta depresszió! Sőt, rengeteg embert érint. A depressziónak ez a fajtája minden évben azonos időszakban jelentkezik. Ennek tünetei a depresszióra hajlamos emberek többségében ősszel kezdődnek és a tél folyamán teljesednek ki.

Ha most végiggondolom, hogyan viselkedtem akkor, mennyire motiválatlan és kedvetlen voltam, nagy valószínűséggel én is téli depresszióban szenvedtem. Csak fogalmam sem volt róla!!!!

Szerencsére egy jó ideje csak a szép emlékekre fókuszálok és ezért nem is akarom kivesézni az akkor megélt nehéz napokat. Új szakmát tanultam, önfejlesztéssel foglalkoztam, megtanultam relaxálni, igyekeztem (és a mai napig is igyekszem) konfliktusmentes családi légkört kialakítani magam körül, új hobbikra (és ezáltal új barátokra) leltem és rendszeresen sportoltam.

Munkám során (az egyéni konzultációk alatt) sokszor tapasztalom azt, hogy a meg nem beszélt vagy esetleg bagatellizált problémák mennyire ellenük fordulhatnak. Érdemes ezért a téli kedvetlenség mögé nézni és picit többet foglalkozni azzal, miért nincs kedvünk felkelni reggel a hideg, téli hónapok beköszöntével.

Természetesen teljes tudatában vagyok annak, hogy nem vagyunk egyformák, mégis létezik egy olyan formula, amely mindenkinek segíthet.

Az én toplistámat szívesen megosztom, hiszen ami nekem “bevált” gyógyszer, az másoknak is segíthet.

Nos, íme, ezek az én hozzávalóim:

  • végy naponta 30 perc sportot (otthon végezhető gyakorlatokat) vagy egyszerű sétát (erdőben, parkban, csendesebb utcákban)
  • tegyél hozzá egy kis nevetést (igen, az erőltetett nevetésnek is jótékony hatása van)
  • tegyél hozzá egy adag “nem ítélkezem magam felett” kijelentést
  • vegyél elő egy lapot és írd fel, milyen kellemes dolgokat fogsz csinálni aznap
  • egy másik lapra írd le, mi okozott rossz érzést vagy fejfájást egy adott napon, így szó szerint kiírhatod magadból a problémákat – ez sok esetben jelentős megkönnyebbülést okozhat

Tégy egy próbát! Egy teljes héten keresztül minden nap menj el sétálni, adj magadnak időt, keress néhány apró pozitívumot életedben és írd fel magadnak, milyen jó dolgok történtek veled az elmúlt napokban. Ha ezt megteszed, már el is indultál a változás útján és mindez egyetlen forintodba sem került!

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg családtagjaiddal!

0 Shares