Mi az a kínai filozófia?

Sokan gondolják azt, hogy a kínai filozófia egyenlő a buddhizmussal. Természetesen másképp nézünk a buddhizmusra mi európaiak és gyakran eszünkbe juthat ilyenkor egy, az utcákon adományt kéregető, (narancs) sárga ruhába öltözött alak.

A kínai filozófia a Zhou kor (Kr. e. 11. sz-Kr. e. 221) második felében született meg, abban az időszakban, amikor a hagyomány szerint megrendült a Zhou-ház erős központi hatalma. Ebben az időszakban Kína területén önálló fejedelemségek jöttek létre. Igen sok előkelő származású, de elszegényedett írástudó igyekezett hivatalt szerezni magának és gyakran több ezer kilométert utaztak azért, hogy munkát és megélhetést találjanak.

Közülük kerültek ki az első vándorfilozófusok, akik a fejedelemségeket járva az uralkodók szolgálatába szegődtek, hogy tanácsaikkal segítségükre legyenek a kormányzásban. Az egyes gondolkodókat a Korai Han-korban sorolták először iskolákba. A filozófia virágkora, a Kései Zhou-kor volt,  után jelentős új művek már csak ritkán születtek (leszámítva a később megjelenő buddhizmus szövegeit).

Ezt megelőzően a filozófiai gondolkodás egyik fontos alappillére volt az a gondolat, hogyan változik a nappal, az éjszaka, az évszakok és a természet. A filozófusok nagy hangsúlyt helyeztek ezek váltakozásának megfigyelésére

A kínai filozófia fő iskolái:

• konfucianizmius
• taoizmus
• legalizmus
• buddhizmius
• mohizmus

Az egyik legismertebb név a kínai filozófiával kapcsolatban Konfucius lehet, akinek gondolatait nem mindig fogadták szívesen a kínai vezetők. Igaz, hogy egy ideig hivatalos államideológiaként szolgáltak, mégis elveszítették jelentőségüket. Tanításai az ezredforduló után váltak ismét népszerűvé.

Tehát a kínai filozófia magában foglalja a fent említett irányzatokat – ezek mind kapcsolódnak egymáshoz és együtt alkotják a világ egyik legjelentősebb filozófiai rendszerét.